Sziasztok! :) Itt is vagyok a kihívás #2 értékelésével. Ezúttal egy elfuserált szerelmi történet következik.

Nos így előszóban annyit, hogy nekem mindig sikerül kifognom a sírós könyveket. Nem direkt, de sikerül, érzékem van hozzá. Míg valaki a Titanic filmen pityeredik ez eredjére, addig én a könyves sztorikon tudok százas szepivel picsogni. Volt már egy-két történethez szerencsém, amin úgy igazán elsírtam magam, sajnálatam a szereplőket, sajnáltam a történet negatív végét. Ezúttal is sikerült kifognom egy ilyen történetet melyben egy jelenetnél igenis krokodil könnyeket eresztettem. 

Fülszöveg: "Amikor Tate Collins találkozik Miles Archer pilótával, tudja, hogy ez nem szerelem első látásra, sőt, még barátságnak is kevés. Az egyetlen, ami összeköti őket, a tagadhatatlan, kölcsönös fizikai vonzalom. Amikor a vágyaik felszínre törnek, rájönnek, hogy tökéletes párt alkotnak. A férfi nem akar szerelmet, a nőnek pedig nincs ideje rá, így nem marad más, csak a szex. A kapcsolatuk meglepően jól működik, amíg Tate betartja Miles két szabályát: "Ne kérdezz a múltról! 

Ne várj semmit a jövőtől! 
Eleinte úgy tűnik, tudják kezelni a helyzetet, de aztán gyorsan ráébrednek, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint hitték. A szív érzelmekkel telik meg. Az ígéretet megszegik. A szabályok összekuszálódnak. A szerelem csúf fordulatot vesz. 
Az őszinte szerelem, a testi vágy és titokzatos múlt örök harcának története.

A fülszöveg nem árul semmit, épp ezért sem sejthettem a drámai fordulatot. Ennyiből csak az derül ki, adott két fiatal, akik bolondulnak egymásért, de még maguknak sem vallják be, de mikor ez megtörténne akkor adódik valami, ami ennek kereszteb tesz. Gondoltam én naívan, hogy akkor ez egy romantikus történet, ici-pici csavarral fűszerezve, szuper! De nem, nem bizony, itt sokkal több a dráma. Már az elején Miles visszaemlékezéseiből sejtettem mi történik, két lehetőség állt fent, a baba meg sem születik, illetve kiderül, hogy ketten rokonok...Igen, még ez is megfordult a fejemben, de tévedtem. Bár az első tippem némileg igaz volt. 

Eleinte negatív karakter volt a szememben Miles, hallgatag, semmi különlegesség ami miatt az ember lánya azonnal főhősként, szívtipróként gondol rá. De végül, ahogy az érzelmei előkerülnek, a vágyodása, a mélyen benne rejlő tagadás annyira szerethetővé és esendővé teszik, hogy igen, megkedveltem, sikerült elérni. :D

A történet önmagában nem is volna oly drámai, ha nem volna olyan részletes a múlt tragédiájának leírása. Mert nálam ott szakadt a könnyzacskó, amikor minden egyes szóban, sorban megelevenedett a fájdalmuk, kétségbeesésük és a veszteségük. Ott bizony sírtam és nem is szégyenlem. Colleen Hoover nagyszerűen festette le a gyászt, a szerelmet, a fájdalmat és ismét beletudtam szeretni egy könyvébe. 

Csak azt tudom mondani olvassa el mindenki, és sírjon egy jót, emrt ez a történet megérdemli, hogy kimutassuk az érzéseinket :)