Sziasztok! :) 

Nos végeztem a vizsgáimmal így remélhetőleg többet tudok az oldallal foglalkozni is. :) Hoztam nektek egy újabb könyvet, ami megríkatott, megnevettetett és egy igazi élmény volt. :) 

Épp olvasnivaló után kutattam mikor egy könyves csoportban ráleltem erre a könyvre. Felkeltette az érdeklődésem és csak pozitív dolgokat mondtak róla, hát úgy döntöttem belevágok. Nem bántam meg, ezt már így az elején le is szögezhetem. 

Először persze nagyon hasonlónak éreztem a történetet a Fiú aki bemászott az ablakomon című könyvhöz, hiszen legjobb barát, szerelem, de még maguk elött is titkolva, de mégis, képes volt a történet teljesen máshogy hatni rám és végül másképp gondoltam rá. A történet szvbemarkoló és bizony több benne a gyász, a fájdalom, mint a romantika és vágyódás. 

Fülszöveg: "Ő volt a legjobb barátom, a legkedvesebb pótbátyám és a legjobb védelmezőm. Ő volt a legjobb, és az enyém volt.

Lane retteg a hazatéréstől. Szeretett nagybátyja, Harry váratlanul meghalt, de Lane-nek meg kell küzdenie egy régi démonával is. Kale Hunttal gyermekkoruk óta a legjobb barátok, ám ez a kapcsolat sosem volt egyszerű. Lane miatta hagyta ott a családját és költözött New Yorkba. Fájt látnia, hogy Kale valaki mással boldog, másba szerelmes. Fájt, méghozzá iszonyúan. Tehát fogta a sátorfáját és mindent hátrahagyva új életet kezdett, teljesen elvágva magát a múltjától. Ám most, hogy visszatér, a régi érzések is előtörnek, mintha egy nap sem telt volna el a távozása óta. Az érzelmek mindent elborítanak, a tragédia pedig összehozza az embereket. Vajon Lane képes lesz-e megküzdeni a múltjával, a családjával, a veszteségekkel?

Nagyon megkedveltem a történetben a nagybácsit, Harry-t, igaz már a történet legelején a halálhíre az, ami elindítja a folyamatot, hogy Lane hazamenjen végre és szembe nézzen a múltja sötét darabjaival. De mégis, a sok visszaemlékezés kellemes figurává varázsolja a nagybácsit és azonnal az egyik kedvenc szereplőm lett. :) 

Végre volt egy olyan könyv melynek során a főszereplők nem egymásnak esnek azonnal ahogy ismét találkoznak, hanem bár ott vannak egymásnak a gyászban és a múlt fájdalmaiban tiszteletben tartják a másik kérését. Meghatott nagyon mikor kiderült Kale szörnyű titka és nem egy könnycseppet csalt elő a szememből Lavender története sem. Az egész könyv egy fájdalmakkal teli piramis, melynek a csúcsán azok, aki mind elszenvedték a megpróbáltatásokat képesek ismét, egymásba kapaszkodva boldognak lenni. 

Tetszett az is, hogy volt múltbatekintő rész, megismerhettük a fiatal Kale-t és Lane-t. Így nem csupám említéekből tehettük össze a múltjukat, hanm át is lehetett élni egy-egy fontosabb momentumot, az ilyesmit mindig szerettem a könyvekben. 

Különösebben sosem szerettem a sírósabb könyveket, eléggé könnyen elérzékenyülök. :D De néha azért muszáj ilyesmit is olvasni és eddig még sosem bántam meg. Nagyon szerettem a Csillagainkban a hibát vagy éppen Nikki nyomában című könyvet. Mindkettő épp annyira megríkatott, mint a Gyere haza! És mind három valami fantasztikus történet, letehetetlen olvasmány, más sem bionyítja ezt, mint hogy 5 és fél óra alatt elolvastam a Gyere haza!-t :D 

Csak ajánlani tudom, bár aki épp annyira érzékenyülős típus, annak egy 100-as zsebkendő is dukál mellé, mert csak úgy lehet kibírni, tapasztalat. :)