Sziasztok! :) Ma egy komolyabb hangvételű írással jöttem, fogadjátok szeretettel. :)

Mindig úgy gondoltam olvasás terén mindenevő vagyok és ezért minden műfajban szeretek olvasni is. Mind a humorosabb tartalmakért, mind a romantikus dolgokért és persze a komolyabb hangvételű írásokért is épp annyira rajongok, ha az ízlésesen, jól megfogalmazva van tálalva.Ebben az esteben minden sor kínált valami egyedülállót. Elkezdtem olvasni és addig képtelen voltam abbahagyni, míg a végére nem értem. Megható volt mégis sugallt erőt, kitartást és a legfontosabbat, őszinte szavakat. Az, hogy az író őszintén elmeséli mit és hogyan élt át, illetve, hogy amik történtek miért alakultak úgy, ahogyan. 

Nem tagadom, hogy meghatott az írás, főleg úgy, hogy nem egy kimondott szomorúság volt az egész, hanem mindig érezni lehetett azt, hogy bár hatalmas nehézségek állnak előtte benne még mindig él, lángol a kitartás, az erő, hogy folytassa. Ez a kitartás inspiráló és követendő példa, sokaknak kellene olvasni a történetet, de nem csak ebből a szempontból hanem abból is, hogy sok esetben az emberek nem tudják miképpen viszonyuljanak látássérült társaikhoz. Ez az írás ebben is segítséget nyújt és emellett megismertet mindenkit a látássérültek életével, illetve mindennel, ami a szemünk előtt van, de képtelenek vagyunk meglátni azt.

Minden nap átélünk egy csodát mikor látunk valamit, színeket, formákat, nem tulajdonítunk ennek nagy dolgot, azonban az, hisz lehet természetesnek vesszük, de sosem lehet tudni mikor veszítjük el ezt a csodát. 

A történetben fellelhető egy kis egészséges öniróniai is, legalábbis effélét vettem észre benne, sokszor el is mosolyodtam, magam sem tudom miért, de a történet a rossz dolgok ellenére rengeteg pozitív érzéssel volt tele és ez mosolyra késztetett.

Minden alapján én úgy gondolom, hogy mindenkinek egyszer kezébe kellene vennie ezt a történetet és elmélyedni benne, higyjétek el, megéri. ;)