Book Worlds

"Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott."

 

Book Worlds

Ez a blog több szempontból jött létre. Már régen akartam egy blogot, amit valójában magaménak érezhetek és most megvalósult. Továbbá vannak írásaim, amiket ugyan megosztottam a barátaimmal, családtagjaimmal, de szeretném a kört bővíteni, megismertetni másokkal is a történeteimet, hátha okozhatok ezzel egy jó napot egy könyvmolynak. :) A könyvkritikákkal egy ideje már foglalkozom, de most kicsit tágabb körben akarom ezt megvalósítani. Remélem mindenki örömét leli mind a történeteimben, mind a könyvkritikáimban. :) 

 
Oldal infó

Szerkesztő: Dreamer
Téma: Book Worlds
Nyitás: 2017. július 28. 
DesignElena

 

Book Worlds

A teaszünet díj

Kihívás

Reinától kaptam ezt a kihívást, aminek nagyon örültem és izgatottan csináltam végig. Köszönöm, hogy gondoltál rám és jelöltél. 

Szabályok:

1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.
2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.
3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.
4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.
5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.

+1. Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

Idézetem: 

"Ha bízunk önmagunkban, és magunkra hagyatkozunk, túlléphetjük a határainkat."

Nekem mindig is volt problémám az önbizalmammal úgyhogy talán ez az a bizonyos idézet, ami leginkább hozzám tartozik, mert igyekszem bízni önmagamban és legyőzni a határaimat. 

Reina kérdései: 

1. Hiszel a sorsban? Abban, hogy az életedben semmi sem véletlenül történik? Hogy az emberek sem véletlenül jönnek és mennek? 

Régebben úgymond még a mesékben éltem és teljesen azon a nézőponton voltam, hogy mindent a sors irányít, hogy majd megtalálom a nagy, iagz szerelmet, hogy remek munkám lesz és így tovább. Ma már azt nem állíthatnám, hogy nem hiszek a sorsban, mert még mindig érnek váratlan meglepetések, jók és rosszak egyaránt, de teljesen azért ezzel nem vagyok már így. Az életemet én irányítom és ha hiba csúszik a gépezetbe magam teszem helyre. Az, hogy az emberek jönnek és mennek nem tudom írhatjuk-e a sors számlájára, az biztos, hogy valamiért a része az életemnek jó pár ember és valamiért egyesek már nem. 

2. Ha lenne egy időgéped, hova utaznál? (Lehet a múlt is, meg a jövő is, engedd szabadjára a fantáziádat. :D

Huh, hát lássuk csak, ez egy olyan kérdés, amit már én is elég sokszor feltettem magamnak. Abban egészen biztos vagyok, hogy a jövőmet nem akarnám látni, nem azért, mert szeretem a meglepetéseket, egyszerűen a halálom időpontjára nem volnék kíváncsi. De szívesen visszatekintenék abba az időbe amikor a Jégkorszak uralta a Földet, lehet nem volna veszélytelen, de a látnivalóért megérné. Illetve a múltam jó pillanatait ismét szívesen átélném, látnám az elhunyt szeretteimet, még, ha csak távolról is, de mindent megérne, ha újra láthatnám őket. 

3. Ha tudnád, hogy a holnapi nap lenne az utolsód, akkor miket tennél meg?

Először is semmiképpen nem mondanám el senkinek, hogy az utolsó napomat töltöm. Sem szánalom sem sajnálat sem búcsúzkodás nem hiányozna akkor. Talán beszélnék azokkal az emberekkel, akikkel valamiért rosszul váltak el útjaink, tisztáznám magamban a sok félbeszakadt dolgot és megpróbálnám helyretenni a hibáimat. A napom utolsó óráiban pedig önfeledten akarnék nevetni a barátaim és családom körében, egy fergeteges mulatságot csapni és olyan jól érezni magam, mint még soha. 

4. Ha egy lakatlanszigetre kerülnél, és csak egyetlen egy dolog van, amit magaddal vihetsz, mi lenne az? (Lehet személy, tárgy bármi :D

Roppant jó kérdés és épp olyan nehéz is. Most akkor eltekintek minden korlátozástól és úgy fogok válaszolni. Személyt semmiképpen nem vinnék, kivéve akkor, ha az a sziget maga a földi paradicsom, mert akkor szívesen megosztanám egy szerencséssel xd De inkább tárgyat vinnék magammal, ha már odakerülök, egy bőröndöt, ami tele van könnyvel ( Végül is ez is egy tárgy csak sok-sok.. :P ) Mert ha olvasni támadna kedvem akkor olvashatnék. Nekem ennyi bőven elég lenne. ÉS hát ha arra szállna egy odatévedt repülőgép biztosan feltűnne neki a könyvből kirakott SOS jelzésem... 

5.  Hiszel Istenben, vagy abban, hogy van valami felsőbb hatalom? Esetleg a természetfelettiben? (Nem vámpírok és az ilyenekben, hanem a szellemekben)

Nos, hiszek, valamennyire igen, bár olykor megingok és kételyeim is vannak. Ha van Isten vagy éppen felsőbb hatalom, akkor miért szenved annyi ember és állat? Miért? Ha megteheti miért nem segít azokon, akik ártatlanul szenvednek? De szerintem ezt már sokan feltették maguknak. A szellemek pedig igenis léteznek, és ezt nem a TV mondatja velem. Volt már szerencsém nekem is és édesanyámnak is fura dologhoz. Ésesapám halála utáni estén anya azt álmodta, hogy apa szólongatja, éjjel volt, ott állt a szoba küszöbén és rá nézett, azt mondta neki jött értünk, hogy visszajött hozzánk, hogy elbúcsúzhasson. Anya felébredt és akkor hüvöset érzett maga körül, pedig nyár volt, a villany pedig égett a szobában. Mondhatjátok, hogy ez mese, elég nehéz is elhinni, de mi van, ha mégis visszatért, elbúcsúzni? Szerintem vannak szellemek. 

6. Mi a kedvenc meséd? Miért?

Rengeteg kedvenc mesém van, nagy mese rajongó vagyok. De ha egyet kell kiemelnem, akkor az az Oroszlánkirály lesz. Ezerszer láttam már mindegyik részét és még mindig nevetek vagy sírok azoknál a bizonyos jelenetknél. Kiskoromtól kezdve mindig ez volt a kedvenc mesém. A pontos okát nem tudom megmondani miért. Kiskoromban talán azért, mert rajongtam az állatokért, most talán azért, mert a mélyebb tartalmakat is megértem, a rejtett utalásokat, a mesébe rakott valóságot. Egy szó, mint száz, ez a kedvenc mesém. 

7. A filmekben, könyvekben stb. mindig meg szokott lenni a „jó” és „rossz” oldal, te általában melyiket szoktad szeretni? Mi alapján döntesz? Vagy egy-egy karaktert mi miatt kedvelsz meg?

Ez nálam elég vegyes felvágott. Általában a jóknak szurkolok és azokat szeretem, de van, hogy a rossz oldal szereplői egy-egy megmozdulásukban, tettükben valami megfog és akkor onnantól Ő a kedvenc. Egy karaktert elég megkedvelni egyetlen egy tettéből is, nekem általában elég ennyi, de legtöbbször ez önagában a főszereplőt jelenti, akiről szól a történet. Azonban van, amikor egy-egy mellékszereplő a rossz vagy épp a jó oldalon annyira humoros, vagy épp annyira jószívű, ellenkező esetben meg annyira rossz, hogy az már jó..és akkor Ő lesz az, aki megfog és végig az Ő döntéseit, cselekedeteit figyelem. 

8. Ha egy karakter bőrébe bújhatnál, ki lenne az? Miért?

Ha nem gond én egy könyveskaraktert emelnék ki, mégpedig a Luxen sorozatból Katy-t. Izgalmas kalandokon esik át, megtalálja az igaz szerelmet, a küldetését. És nem utolsó sorban láttátok már Daemont? Hát ezért megérné Katy-nek lenni, az a pasi szívdöglesztő. 

Saját kérdéseim:

1. Mit tennél akkor, ha egy nap arra ébrednél, hogy milliomos vagy? 

2. Mi a kedvenc könyved? Miért?

3. Ha azt mondanák neked nyertél egy világkörüli utazást, de csak akkor vehetnéd igénybe, ha lemondasz az álmaidról, megtennéd? 

4. Mik az álmaid? Elérted már őket?

5. Miért kezdél el blogot vezetni? 

6. Egy lehetőséget kínálnak fel neked, de választanod kell, van két kapszula, az egyik az örök élet a másik a teljes egészség. ( Az örök élet nem takarja le, hogy beteg leszel-e vagy sem) Melyiket választanád? 

7. Miként képzeled el a tökéletes napodat? 

8. Mit gondolsz, a szerelem vagy a barátság a fontosabb? Miért? 

Jelöltjeim: 

Miklóssy Niki, Buli Vivi és Emilly Palton. Remélem elég érdekes kérdéseket sikerült feltennem, kíváncsi vagyok a válaszaitokra, hajrá! 

Kívánságom

Nem kívánok egyebet, mint erőt és egészséget, sok kitartást mindenkinek a nehéz napokhoz és rengeteg örömet az életben. 

2017.11.03. 11:30, Dreamer Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Szia! :) Köszönöm, hogy gondoltál rám, igazán jól esett! Már ki is töltöttem a díjat! ^^

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2017.11.25. 19:59
Emilly Palton

Szia!

Feldobtad a napom, mikor elolvastam a jelőlésed. Nagyon szépen köszönöm!

Kicsit megkésve, de megválaszoltam a kérdéseket. 

Üdv.. Emilly

2017.11.21. 22:32
Miklóssy Niki

Nagyon nagyon megkésve, de annál boldogabban köszönöm meg a jelölést! Amint tudom, meg is válaszolom a kérdéseket.
Abban egyetértek veled, hogy ha tudnám, mikor jön el az utolsó napom, én se mondanám el senkinek, úgy talán kevésbé lenne fájdalmas.
Köszönöm még egyszer!

Niki

2017.11.03. 23:51
Dreamer

Nagyon érdekes válaszokat adtál és megérdemelted a díjat :3

2017.11.03. 18:22
Buli Vivi

Szia! :) Köszönöm, hogy gondoltál rám, igazán jól esett! Már ki is töltöttem a díjat! ^^

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Chat


 
Cserék

Reina ¤ Elena ¤ Miklóssy Niki ¤ Emilly Palton ¤ Hirfael ¤ @Andi ¤ Buli Vivi ¤ Nessa ¤ Vivi ¤ Mese ¤ barbikaunatkozik ¤ Brukú ¤ Lizzy ¤ Bettina ¤ Elisabeth ¤ Szatti ¤ Anna ¤ Merci ¤ Petra ¤ Ruby Saw ¤ Abeth ¤ Drums of Autumn

 
Könyvmolyok
Indulás: 2017-07-25
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre