Book Worlds

"Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott."

 

Book Worlds

Ez a blog több szempontból jött létre. Már régen akartam egy blogot, amit valójában magaménak érezhetek és most megvalósult. Továbbá vannak írásaim, amiket ugyan megosztottam a barátaimmal, családtagjaimmal, de szeretném a kört bővíteni, megismertetni másokkal is a történeteimet, hátha okozhatok ezzel egy jó napot egy könyvmolynak. :) A könyvkritikákkal egy ideje már foglalkozom, de most kicsit tágabb körben akarom ezt megvalósítani. Remélem mindenki örömét leli mind a történeteimben, mind a könyvkritikáimban. :) 

 
Oldal infó

Szerkesztő: Dreamer
Téma: Book Worlds
Nyitás: 2017. július 28. 
DesignElena

 

Book Worlds

Kamuzások, kavarások

Cookie O'Gorman

Sziasztok! :)

Rólam annyit lehet tudni leginkább, hogy rajongok a LOL könyvekért. Hoztam is nektek egyet amelyet a napokban olvastam ki. :)

Úgy körülbelül egy éve lehetett, hogy az első LOL könyv a kezembe került, egyszerűen le se tudtam tenni. Vicces volt, drámai és sok esetben idegesítő is. És igen, ezt most pozitívumként hozom fel. Idegesítő volt, hogy a megoldás melett szinte kisujjnyi távolságra léptek el és mindig valaki vagy valami keresztül húzta a számításukat. Maguk a LOL könyvek vagy cikis helyzeteket mutatnak be vagy egyéb tinikkel kapcsolatos problémákat. Az a könyv, amit legutóbb olvastam már önmagában acímmel is jetetni engedte, hogy bizony, itt lesz dráma, csalás, ámítás és rengeteg vicces helyzet is a romantikával együtt, mert hát az kihagyhatatlan, ugye? ;)

Fülszöveg: Sally mindjárt begolyózik! Komolyan, ha a legjobb barátnője még egy lúzert rászabadít, tutira bekattan. Ahhoz, hogy megússza a ráerőltetett randikat, a lánynak szüksége van egy álpasira, méghozzá gyorsan, és Becks, a szívdöglesztő, szuperokos focisztár vállalja is a feladatot. (Ami fura, mert Sally le merné fogadni a kedvenc griffendéles pulcsijában, hogy a srác sajna kizárólag barátként tekint rá.) De hiába a sok bizsergető csók − a hitelességért mindent! −, a barátnője mégsem veszi be, hogy Sally tényleg szerelmes Becksbe. A fene se gondolta, hogy néha az igazság tűnik a legnagyobb kamunak.

Nagyon kedveltem Sallyt  a történet főhősét, de annál jobban Beckset, a srácot, aki szintén kulcsfontossági szereplő a történet szempontjából. Egy valami nem tetszett egész végig, ez a mániákus pasikereső üzemmód Sally anyjánál és a barátnőjénél. Miért kell egy majdnem 18 éves lánynak feltétlenül egy pasi? Nekem ez furcsa volt, mert a szerelmet nem lehet erőltetni, az jön, amikor jön. És legfőképpen, ha valaki állandóan azon van, hogy találjon valakit akkor mindenképp az ellenkezője fog történni. És bár a történet Sally-ről és Becksről szólt nekem egy mellékszereplőn akadt meg a szemem és Ő vált a kedvenc szereplőmmé. Ash az ostor. Vicces volt a srác és bántam, hogy komolyabb szerephez nem jutott a történet során, de persze érthető, nem róla szólt. Vajon lehet reménykedni abban, hogy a nagy szájhős szépfiú végül saját könyvet kap? Vevő lennék rá, az biztos. :D

A történet elejétől a végéig jól összefoglalt volt, élvezhető és nem untatott egy kicsit sem. Mert bár rossz ilyet mondani, de akadnak könyvek melyek annyira vontatottak, hogy az embernek meg kell álnnia kicsit pihenni, mert az unalom majd szét rágja. Ennek a könyvnek az esetében ezt nem lehetett tapasztalni. És mint minden LOL könyv happy enddel végződött ahogyan az várható volt. :D De jól van ez így, mindenki a boldog végre vágyik, még az is, aki az ellenkezőjét állítja, igaz? :) 

És pár szó a borítóról, mert úgy érzem erről is írnom kellene. A LOL könyvek borítóival eléggé harci helyzetben állok, mert valahogy sose tudtak igazán megnyerni, na nem mind, de elég sok közülük. Ennek a könyvnek a borítója azonban tetszett, nem volt sem giccses, sem túl egyhangú, afféle " nesztek, csak hogy legyne ott valami" stílusú. 

Olvassátok el ezt a könyvet, ha szeretitek a romantikát, az idegesítő szituációkat, a humort, a fiatalokról szóló történeteket. Megéri, de tényleg. :D

2017.10.20. 15:55, Dreamer Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Chat


 
Cserék

Reina ¤ Elena ¤ Miklóssy Niki ¤ Emilly Palton ¤ Hirfael ¤ @Andi ¤ Buli Vivi ¤ Nessa ¤ Vivi ¤ Mese ¤ barbikaunatkozik ¤ Brukú ¤ Lizzy ¤ Bettina ¤ Elisabeth ¤ Szatti ¤ Anna ¤ Merci ¤ Petra ¤ Ruby Saw ¤ Abeth ¤ Drums of Autumn

 
Könyvmolyok
Indulás: 2017-07-25
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre