Book Worlds

"Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott."

 

Book Worlds

Ez a blog több szempontból jött létre. Már régen akartam egy blogot, amit valójában magaménak érezhetek és most megvalósult. Továbbá vannak írásaim, amiket ugyan megosztottam a barátaimmal, családtagjaimmal, de szeretném a kört bővíteni, megismertetni másokkal is a történeteimet, hátha okozhatok ezzel egy jó napot egy könyvmolynak. :) A könyvkritikákkal egy ideje már foglalkozom, de most kicsit tágabb körben akarom ezt megvalósítani. Remélem mindenki örömét leli mind a történeteimben, mind a könyvkritikáimban. :) 

 
Oldal infó

Szerkesztő: Dreamer
Téma: Book Worlds
Nyitás: 2017. július 28. 
DesignElena

 

Book Worlds

Silber - Az álmok első könyve

Kerstin Gier

Sziasztok! :) Rég volt már könyvértékelésem, úgyhogy hoztam is egyet.

Most A fent említett könyv került a kezeim közé. BArátnőmnek nem rég volt születésnapja és megakartam lepni egy könyvvel, mert én úgy vagyok vele, a könyv kiváló ajándék, jó adni és kapni is. :D Ha hihetek a visszajelzésnek nem lőttem mellé a választásommal. Sokáig keresgéltem a megfelelő könyvet, mindne történet a maga módján eszméletlen, de nekem megvoltak a bizonyos szempontok, amik alapján megakartam a tökéleteske között is találni a legtökéletesebbet. Erre a történetre esett a választásom és mivel barátnőmnek ajándékoztam így nekem is ki kellett olvasnom, hogy tudjam végül valóban jól döntöttem. Nos, elsőre azt tudom mondani, hogy letehetetlen volt, imádtam, egyedi volt, érdekes, olvastatta magát, volt benne páratlan humor, romantika, veszély, minden, ami csak fűszerezni tudja a jól megírt sztorikat. :) 

De lássuk akkor a fülszöveget: Ez ​vajon tényleg lehetséges?

Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen. 
Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…

A történet szereplői most kivétel nélkül mind nagyon szimpatikusak voltak a számomra. Általában a főhősnőkkel mindig rizikós kapcsolatom van, mert bár a történet szuper erős, megállja a helyét és valami eszméletlen élményvilágot nyújt, a főhősnők vagy túlságosan gyengének és esetlennek vannak megalkotva vagy túlságosan is mindent beleadnak és egy cseppet sem félnek, mintha érzéseik sem volnának. De persze ez csupán az én véleményem és háborúm ezekkel a főhősnőkkel. :D Liv azonban szinte él, komolyan, se nem egy tökéletes kinéző divatlány, se nem egy kész szerencsétlenség, nincs megáldva különleges erőkkel, egy egyszerű lány, aki belecsöppent a dolgok közepébe és helyt kell álnia. Kedveltem Liv egész családját a dadustól a kutyusig azzal a hihetetlen nevével. A démonidéző kis csapat minden fiú tagja eszméletlen egyéniség és bár eleinte Arthur volt számomra az elviselhetetlen kategória a végére megsajnáltam szegényt. Imádtam viszont Henry kitartását, Grayson gondoskodását és Jasper bohóságát. A történet izgalmas volt, de humortól nem mentes, ami számomra így volt tökéletes. Mivel még nem olvastam a folytatásokat ezért sajnos nem tudom ki az a Secrecy, pedig végig nagyon foglalkoztatott ki is írogatja azt a blogot, ti nem? :D 

Aki még nem olvasta a történetet annak feltétlenül ajánlom, aki pedig már olvasta szerintem egyet ért velem, hogy a könyv nagyszerű volt. Kár, hogy ez nem egy végtelen történet. :D 

2017.10.12. 19:24, Dreamer Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 
Chat


 
Cserék

Csere részleg, leírás, szabályok, amit szeretnél

Reina ¤ Elena ¤ Miklóssy Niki ¤ Emilly Palton ¤ Hirfael ¤ @Andi ¤ Buli Vivi ¤ Nessa ¤ Vivi ¤ Mese ¤ barbikaunatkozik ¤ Brukú ¤ Lizzy ¤ Bettina ¤ Elisabeth ¤ Szatti ¤ Anna ¤ Merci ¤ Petra ¤ Ruby Saw

 
Könyvmolyok
Indulás: 2017-07-25
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést „BECSÜLET KASSZÁS” alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!    *****    Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ●「ΒΛSMΛIW」 ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ● EGY SZIGET + 24 MÁGUS ● FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!