Book Worlds

"Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott."

 

Book Worlds

Ez a blog több szempontból jött létre. Már régen akartam egy blogot, amit valójában magaménak érezhetek és most megvalósult. Továbbá vannak írásaim, amiket ugyan megosztottam a barátaimmal, családtagjaimmal, de szeretném a kört bővíteni, megismertetni másokkal is a történeteimet, hátha okozhatok ezzel egy jó napot egy könyvmolynak. :) A könyvkritikákkal egy ideje már foglalkozom, de most kicsit tágabb körben akarom ezt megvalósítani. Remélem mindenki örömét leli mind a történeteimben, mind a könyvkritikáimban. :) 

 
Oldal infó

Szerkesztő: Dreamer
Téma: Book Worlds
Nyitás: 2017. július 28. 
DesignElena

 

Book Worlds

Elmélkedés - kis novellaszerűség

Dreamer

A fájdalom, a gyönyör, a szeretet, a gyűlölet, a halál, az élet, minden egyensúlyban van a másikkal, egymás mellett létezik. Ők az élet mozgatórúgói, azok melyek egyedivé tesznek, melyek bizonyítják, hogy Te, Te vagy. Hogy véletlenül sincs még egy sejted sem, ami egyezik máséval. A világ ilyen, mind egyediek vagyunk, egy világ teremtettei, akik igyekeznek elhelyezkedni, élni a nekik jutott időt, mert ebben sem vagyunk egyformák, senki sem egyformán él és hal. Van, aki boldogan él,de rövid idő jut a számára, van, aki boldogtalan, szenved, de az élet hosszan kínozza, gyötri, szenvedteti. Minden más, semmi sem egyforma, még az sem, amiről válltig állítod, hogy az. 

-Kedvelem. 

-Te mindenkit kedvelsz, én gyűlölöm. 

-Szeresd! 

-Okozz neki fájdalmat, mert ha nem teszed, Ő okoz neked.

-Élvezd, használd és dobd el. 

Az érzések, gondolatok háborúja, melyet megvív az ember az élete során teszi Őt az, aki. Van, aki kihasználja a másikat, van, aki maga a kihasznált fél, van, aki segítőkész és van, aki segítségre szorul. Mégis miért vagyunk ennyire különbözőek? Miért vagyunk aljasak? Miért vagyunk számítóak, gyengék, erősek, sajnálatraméltók, szánalmasak, viccesek, okosak, buták? Így születünk vagy a társadalom formál minket sajátossá? 

-Nézd már milyen szánalmasan néz ki, az a ruha biztos turkálóból van. 

-Milyen kövér, lassan be se fér az ajtón. 

-Segíthetek? Szüksége van segítségre.

-Ne sírj, nincsen semmi baj, megoldódik minden, megígérem. 

-Oda mindenem, boldogtalan vagyok, nincs értelme élnem...

Vannak, akik sokat gondolkodnak, vannak, akik inkább cselekednek, vannak, akik sokat halasztgatnak és vannak azok, akik egy percet sem akarnak veszíteni az életükből. Mi a jobb? Gondolkodni vagy cselekedni? Követni az észt vagy hagyni, hogy a szív döntsön? Egyszerre nem lehet? Miért esünk mindig csapdába? Miért hibázunk? Tényleg lehet okolni az eszünket vagy a szívünket? Nem csak egyszerű szervek, amik fent tartanak minket? Lehet velük dönteni? Ez csak egy dolog amire foghatjuk ha hibázunk? VAgy tényleg így van. Megannyi kérdés, sosem lesz rá válasz. 

-Annyira szeretem, de megcsalt, mit tehetnék? Hagyjam el? Maradjak vele? De ha mégegyszer megteszi? 

-Nem szeretem, de biztonságban érzem magam vele, nem akarok egyedül meghalni, mit tegyek? 

-Bántott, megütött, de ha nem iszik akkor nagyon kedves, nem tudom mit is tehetnék. Szeretem. 

-Ő a gyermekeim apja, de már nem szeretem, Ő sem engem. A szívem más valakiért dobog, de tudom, hogy a gyerekeimnek szüksége van az apjára. 

tudatosan cselekszünk vagy tudat alatt. az aki bántalmaz valakit miért teszi? Aki hagyja hogy bántság, miért hagyja? Mit miért teszünk? Minndennek az érzelmek, a tulajdonságaink, a génjeink a hibásak? Erre még a nagynevű tudósok sem tudják a választ, csak találgatnak. Mindenki találgat, fejteget és mást hibáztat, ha neki nem sikerül valami. Még az is mást okol, aki azt állítja saját maga a hibás. 

-Már megint? Ez a tál is azért törött el, mert mondtam, hogy ne rakd el vizesen, látod mi lett? Kicsúszott a kezemből. 

-Miért mondtad el, hogy megcsalt? Boldogok lehettünk volna, ha nem förmedek rá, akkor biztos megváltozott volna..

-Elvesztettem a munkám, errős is én tehetek, a francba is, a sors rosszul osztotta a lapokat nekem. 

A változás a saját dolgunk, magunkért kell tenni, nem másért. 

 

2017.09.23. 20:06, Dreamer Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 
Chat


 
Cserék

Reina ¤ Elena ¤ Miklóssy Niki ¤ Emilly Palton ¤ Hirfael ¤ @Andi ¤ Buli Vivi ¤ Nessa ¤ Vivi ¤ Mese ¤ barbikaunatkozik ¤ Brukú ¤ Lizzy ¤ Bettina ¤ Elisabeth ¤ Szatti ¤ Anna ¤ Merci ¤ Petra ¤ Ruby Saw ¤ Abeth ¤ Drums of Autumn

 
Könyvmolyok
Indulás: 2017-07-25
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.