Book Worlds

"Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott."

 

Book Worlds

Ez a blog több szempontból jött létre. Már régen akartam egy blogot, amit valójában magaménak érezhetek és most megvalósult. Továbbá vannak írásaim, amiket ugyan megosztottam a barátaimmal, családtagjaimmal, de szeretném a kört bővíteni, megismertetni másokkal is a történeteimet, hátha okozhatok ezzel egy jó napot egy könyvmolynak. :) A könyvkritikákkal egy ideje már foglalkozom, de most kicsit tágabb körben akarom ezt megvalósítani. Remélem mindenki örömét leli mind a történeteimben, mind a könyvkritikáimban. :) 

 
Oldal infó

Szerkesztő: Dreamer
Téma: Book Worlds
Nyitás: 2017. július 28. 
DesignElena

 

Book Worlds

Hullámverés

Melissa Moretti

Sziasztok! :)

Egy újabb bejegyzéssel érkeztem, igaz pár nap kihagyás akadt, nyaralni voltam és nem volt időm a pici keresztfiamtól blogolni, na meg inkább vele foglalkoztam. :) De most itt egy újabb könyv értékelése, amit még hónapokkal ezelőtt olvastam. :)

Ezt a könyvet ajándékba kaptam és nem tudtam mit is várjak a történettől. El kezdtem az olvasást és aztán nem tudtam letenni, mert egy olyan helyzetbe kalauzolt, amelyben eddig nem volt részem, pedig olvastam már fantasyt, thrillert, horrort, mindenfélét. Nos, azonban még sosem olvastam komp hajóskapitányról, ezúttal azonban ez is megvolt. A történet Kiráról szól, egy hajóskapitányról, akinek élete a hajózás, a víz, enélkül szinte úgy érzi nem is él igazán. Évek óta minden rendben megy a LUX hajózási vállalatnál, azonban egyik nap kitör egy vihar az öbölben, pont akkor, mikor a Laura nevű komphajó az öbölben van úti célja felé. A komphajó megsérül, az utasok és a legénység is veszélybe kerül, csak egy apróságon múlik minden, de sikerül túlélnie mindenkinek a vihart és a hajó is épségben kiköt hála a kapitánynak. Azonban Kirát a LUX vállalat másnap elbocsátja munkahelyéről és az okok egyáltalán nem egyértelműek. Ő nem akarja feladni, harcol azért, hogy ismét betöltse kapitányi posztját a Laura fedélzetén. A sajtóhoz fordul és egy ügyvéd is a segítségére lesz a harc során. Egy idegen olykor telefonon felhívja és biztatja, hogy sokan állnak mellette és ne adja fel a harcot. Újabb és újabb bizonyítékok kerülnek elő, belső harcokra derül fény, talán nem is minden az, aminek látszik. Talán Kira csupán egy porszem a gépezetben, hogy az elbocsátása nem más, mint hatalmi játszmák következménye. Vajon a bíróság úgy dönt Kira megérdemli a követelését vagy a LUX vállalatnak van igaza? Rengeteg könyvet olvastam már amelyben minden egy bíróságon dőlt el, őszintén, imádom az efféle dolgokat, mindig is érdekelt a jog, az ügyvédek és jogászok munkája, a bizonyítékok gyűjtése, tanuk kihallgatása, hát ebben minden volt, csavar, fordulat, esemény, veszteség és győzelem, minden amire szükség van egy jó könyv megírásánál. Eleinte nem tudtam mit gondoljak erről a történetről, de az elolvasása után csak ajánlani tudom mindenkinek, mert nincs benne oldal, amire azt lehetne mondani, hogy ez egy cseppet sem volt érdekes. 

2017.08.06. 22:03, Dreamer Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 
Chat


 
Cserék

Reina ¤ Elena ¤ Miklóssy Niki ¤ Emilly Palton ¤ Hirfael ¤ @Andi ¤ Buli Vivi ¤ Nessa ¤ Vivi ¤ Mese ¤ barbikaunatkozik ¤ Brukú ¤ Lizzy ¤ Bettina ¤ Elisabeth ¤ Szatti ¤ Anna ¤ Merci ¤ Petra ¤ Ruby Saw ¤ Abeth ¤ Drums of Autumn

 
Könyvmolyok
Indulás: 2017-07-25
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon