Book Worlds

"Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott."

 

Book Worlds

Ez a blog több szempontból jött létre. Már régen akartam egy blogot, amit valójában magaménak érezhetek és most megvalósult. Továbbá vannak írásaim, amiket ugyan megosztottam a barátaimmal, családtagjaimmal, de szeretném a kört bővíteni, megismertetni másokkal is a történeteimet, hátha okozhatok ezzel egy jó napot egy könyvmolynak. :) A könyvkritikákkal egy ideje már foglalkozom, de most kicsit tágabb körben akarom ezt megvalósítani. Remélem mindenki örömét leli mind a történeteimben, mind a könyvkritikáimban. :) 

 
Oldal infó

Szerkesztő: Dreamer
Téma: Book Worlds
Nyitás: 2017. július 28. 
DesignElena

 

Book Worlds

Made Man 1. - Nero

Sarah Brianne

Sziasztok! :)

A tegnapi nap folyamán elkezdtem olvasni egy sorozat első részét rajongói fordításban. Az efféle fordítások nem mindig szoktak jól sikerülni, de ezzel szinte semmi probléma nem akadt. Talán egy kicsit sok volt a szóismétlés, de az a legjobbakkal is megesik.  :)

Fülszöveg: Nero a Legacy Prep középiskola királya,élete hatalommal teli. Elle az iskola bokszzsákja,élete rettegéssel teli. Nero egyetlen szavaára a lányok az ágyába ugranak. Elle az étkezőnél közelebb, még soha nem került a Nero féle rosszfiúkhoz. A maffiafönők megbízást ad Nero-nak,hogy derítse ki mit tud Elle. De Elle-nek lakat van a száján.

A történet az elejétől kezdődően nagyon érdekes volt. Adott egy lány, akit bántalmaznak az iskolában és Ő az egyetlen, aki védelmezi barátnőjét. Talán azt mondhatnám túlságosan is ki lett emelve a bántalmazás. El lett kicsit ragadtatva az írónő, ugyanis nem hiszem, hogy egy iskola falain belül olyan bántalmazás is történhet, ahol a diáknak karja eltörik, mert annyira megverik. Bár ki tudja, én azonban, ezt egy kicsit soknak éreztem. A karakterek remekül, egyedien meglettek alkotva és tetszett maga a maffia is. A Nagykutya és a fiai. Kimondottan kedveltem a történetben Vincentet, aki ugyan ebben a kötetben nem volt főszereplő, de szinte tűkön ülve várom, hogy olvashassam azt a könyvet isi, ami köré épül majd. A történet onnantól kezd izgalmassá válni, hogy Elle tanuja lesz egy gyilkosságnak, végig nézi, ahogy kivégeznek egy férfit, látja a Nagyfőnököt és két emberét, azok közül az egyik a fia. Próbálja magában eltemetni az átélteket, de minden nap retteg attól, hogy a maffia rátalál és halott ember lesz. Nero a nagyfőnök Dante fia, felbéreli az apja, hogy kerüljön közel a lányhoz, az akció pedig elindul. Kicsit Én magam is túl furcsának ítéltem meg a helyzetet, nem csak maga Elle. A fiú, aki az iskola népszerű királya egyik pillanatról a másikra közelít felé, számomra ez túl gyanús lenne, és bár a lányban is pislákol a gyanú szele, szerintem nem eléggé. Összességében minden sorát imádtam a történetnek, nem volt unalmas, lapos, de nem is kergették egymást az izgalmak annyira, hogy ne lehessen megemészteni az előtte történteket. Nero birtoklási vágya olykor idegesítő volt, úgy kezelte a lányt, mintha kizárólag a parancsainak engedelmeskedhetne. Nem akarom lelőni a poént azzal, hogy hogyan végződött a történet, mert az maga a nagybetűt BŰN, de annyit elmondhatok, a lány helyében jobban átgondoltam volna a dolgokat. Nero lehet, tud aranyos lenni, de a könyv végén lévő mondataitól rendesen kirázott a hideg. Egy szerelem ér annyit, hogy az életed kockáztasd? Hogy amiben hiszel azt megkérdőjelezd? Olvassátok el, és kiderül ti hogyan gondolnátok, mi lett volna helyes döntés. 

2017.07.30. 16:26, Dreamer Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Chat


 
Cserék

Csere részleg, leírás, szabályok, amit szeretnél

Reina ¤ Elena ¤ Miklóssy Niki ¤ Emilly Palton ¤ Hirfael ¤ @Andi ¤ Buli Vivi ¤ Nessa ¤ Vivi ¤ Mese ¤ barbikaunatkozik ¤ Brukú ¤ Lizzy ¤ Bettina ¤ Elisabeth ¤ Szatti ¤ Anna ¤ Merci ¤ Petra ¤ Ruby Saw

 
Könyvmolyok
Indulás: 2017-07-25
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést „BECSÜLET KASSZÁS” alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!    *****    Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ●「ΒΛSMΛIW」 ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ● EGY SZIGET + 24 MÁGUS ● FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!