Book Worlds

"Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott."

 

Book Worlds

Ez a blog több szempontból jött létre. Már régen akartam egy blogot, amit valójában magaménak érezhetek és most megvalósult. Továbbá vannak írásaim, amiket ugyan megosztottam a barátaimmal, családtagjaimmal, de szeretném a kört bővíteni, megismertetni másokkal is a történeteimet, hátha okozhatok ezzel egy jó napot egy könyvmolynak. :) A könyvkritikákkal egy ideje már foglalkozom, de most kicsit tágabb körben akarom ezt megvalósítani. Remélem mindenki örömét leli mind a történeteimben, mind a könyvkritikáimban. :) 

 
Oldal infó

Szerkesztő: Dreamer
Téma: Book Worlds
Nyitás: 2017. július 28. 
DesignElena

 

Book Worlds

A fiú, aki bemászott az ablakomon

Kirsty Mosele

Sziasztok! :)

Meghoztam a második kritikát, ugyan nem ebben a sorrendben olvastam a könyveket, de nem is ez számít. :) Ez a könyv hol humoros volt, hol megrázó, Nekem elnyerte a tetészem. Remélem a tiéteket is elfogja. 

 

 
Fülszöveg: „Amber Walker-nek és a bátyjának, Jack-nek van egy erőszakos apja. Egy éjjel Jack legjobb barátja, Liam, meglátja a lányt sírni,ezért bemászik az ablakán, hogy megvigasztalja. Ez a kis akció egy szeretlek/gyűlöllek kapcsolat kezdete, ami végigkíséri az elkövetkező nyolc évüket. Liam mostanra egy magabiztos, nagy játékos lett, akinek eddig még nem volt igazi barátnője. Amber viszont ugyanaz az apja erőszakossága miatti érzelmileg visszahúzódó, rettegő lány.
Kapcsolatuk nem sok jót ígér. De mi történik, ha Amber egy kicsit más szemmel kezdi nézni bátyja legjobb barátját? És mit szól ehhez a bátyja, aki mindig túlságosan is védelmező volt; hogy reagál, ha rájön, hogy húga és barátja közelebb került egymáshoz?”

Ez is hasonlónak tűnik a többi megírt szerelmi történethez, gondolhatnánk azt, hogy „lám, már megint valami közhelyes, semmi eredeti”. Pedig nem így van. Nem szimplán egy szerelmi történet, ez több annál, nem csak egy fiú és egy lány szerepel benne, akik őrült módon egymásba szeretnek. Bár ez volna benne a fő száll a körítés mellé az, ami nem teszi szokványossá. Családon belüli bántalmazás, lelki sérülés, félelem, vágyakozás a jó dolgokért. Egy lány, akit molesztált az apja és egy fiú, aki kiskorától védelmezni akarja a lányt. Kettejük kapcsolata nem zökkenőmentes, éri őket tragédia, fájdalom és a remény is olykor elhalványul, de nem adják fel és ez segít nekik abban, hogy túllendüljenek a múlton. 
Engem mind a történet, mind a szereplők jelleme megfogott, a könyv olvastatta magát, minden sora tele volt valami újjal, valami olyannal, ami vagy megbotránkoztató volt, vagy aranyos, de semmiképp sem giccses és unalmas. 
Rengeteg hasonló tematikájú könyv akad, ahol a lány beleszeret a testvére/barátja/párja barátjába és a dolgok összekuszálódnak. Ez másabb, ne ítélj előre, közel sem ugyanaz.
Csak ajánlani tudom a történetet, mind abból a szempontból, hogy tanulságos, mind abból, ha szereted olvasni a sírig tartó szerelmes történeteket, mert azért ebben is benne van egy lehetetlenségi faktor. ;)

2017.07.29. 17:05, Dreamer Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 
Chat


 
Cserék

Reina ¤ Elena ¤ Miklóssy Niki ¤ Emilly Palton ¤ Hirfael ¤ @Andi ¤ Buli Vivi ¤ Nessa ¤ Vivi ¤ Mese ¤ barbikaunatkozik ¤ Brukú ¤ Lizzy ¤ Bettina ¤ Elisabeth ¤ Szatti ¤ Anna ¤ Merci ¤ Petra ¤ Ruby Saw ¤ Abeth ¤ Drums of Autumn

 
Könyvmolyok
Indulás: 2017-07-25
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre