Book Worlds

"Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott."

 

Book Worlds

Ez a blog több szempontból jött létre. Már régen akartam egy blogot, amit valójában magaménak érezhetek és most megvalósult. Továbbá vannak írásaim, amiket ugyan megosztottam a barátaimmal, családtagjaimmal, de szeretném a kört bővíteni, megismertetni másokkal is a történeteimet, hátha okozhatok ezzel egy jó napot egy könyvmolynak. :) A könyvkritikákkal egy ideje már foglalkozom, de most kicsit tágabb körben akarom ezt megvalósítani. Remélem mindenki örömét leli mind a történeteimben, mind a könyvkritikáimban. :) 

 
Oldal infó

Szerkesztő: Dreamer
Téma: Book Worlds
Nyitás: 2017. július 28. 
DesignElena

 

Book Worlds

Feleség szerdára

Catherine Bybee

Ez volna a blog első könyvkritikája, fogadjátok szeretettel, változtatásokkal kapcsolatos üzenetet pedig szívesen fogadok, nem vagyok ebben túl régóta jártas. :) 

Tudjátok milyen érzés az, amikor hirtelen akad időd, tengernyi sok? Na, ez történt most velem is, ma elkezdtem dél körül egy könyvet olvasni, aminek megtetszett a címe, humorosnak tűnt és a hangulatomhoz pont erre volt szükségem. :) És éppen ebben a pillanatban fejeztem be az olvasását, nem okozott csalódást. Bővelkedett humoros megjegyzésekben, de emellett jócskán komolyan is lehetett venni a történetet. 

A fülszöveg: "Blake ​Harrison-nak, a gazdag, híres és nem utolsósorban sármos férfinak, hogy megszerezze apja örökségét, még közelgő születésnapja előtt feleséget kell találnia. A férfi egy társközvetítő cég ügynökéhez, Sam Elliot-hoz fordul, ő azonban nem az az üzletember, akire számított. Sam Elliot ugyanis egy magabiztos, független és rendkívül erős nő, aki nem mellesleg gyönyörű. Samantha természetesen véletlenül sem szerepel a felkínált feleségjelöltek listáján… egészen addig, amíg Blake fel nem ajánl neki tízmillió dollárt, ha egy évre a felesége lesz. Az ajánlat elfogadásával Samantha anyagi helyzete egy csapásra rendeződne, soha többé nem okozna neki gondot tartósan beteg testvére kórházi ápolását finanszírozni. Mindössze annyit kell tennie, hogy eljátssza a feleség szerepét anélkül, hogy közel kerülnének egymáshoz. Ám Blake lehengerlő személyisége és forró csókjai mellett nehéz ellenállni. A házassági szerződés mindenre kitér, egyvalamit azonban nem vett számításba: mi lesz, ha egymásba szeretnek?" 

Az eleje már megnevettetett, ami nálam már piros pontot érdemel. Rossz szokásom, hogy könyvet borítóról ítélek és azon vagyok, hogy ezt a rossz szokást levetkőzzem, így került a könyv a kezembe. A borító nem fogott meg, egyáltalán, viszont a cím igen és a fülszöveg is. Gondoltam hát akkor miért ne ezzel kezdjük? ÉS elkezdtem, nem csalódtam. Imádtam Blake és Sam szócsatáit majd a szép lassan kialakult romantikát is közöttük. Nem volt ömlengő, nem volt elcsépelt. Tetszett az végrendeletbeli záradék. Már egy korábbi könyv kapcsán említettem, hogy nagyon érdekel a bíróság, a perek, és az ehhez kapcsolódó könyvek nálam már nyertek is! :D 
Az események szépen haladtak előre, lassan, megfontoltan és nem volt afféle egyik pillanatról a másikra zuhanni bele a közepébe. Természetesen "happy end" lett a vége, amire már számítottam,d e ettől eltekintve a könyv remek volt, minden sora olvastatta magát. Csak ajánlani tudom azoknak, akik kiakarnak kicsit kapcsolódni, nevetni egy jót. :)
Maga a cím valamiért nekem nem kapcsolódott a történethez, ugyanis egy évről szól benne a záradék és a szerda fogalmam sincs hogyan kapcsolódik hozzá, de ez már legyen az én bajom! 

2017.07.28. 17:21, Dreamer Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Chat


 
Cserék

Csere részleg, leírás, szabályok, amit szeretnél

Reina ¤ Elena ¤ Miklóssy Niki ¤ Emilly Palton ¤ Hirfael ¤ @Andi ¤ Buli Vivi ¤ Nessa ¤ Vivi ¤ Mese ¤ barbikaunatkozik ¤ Brukú ¤ Lizzy ¤ Bettina ¤ Elisabeth ¤ Szatti ¤ Anna ¤ Merci ¤ Petra

 
Könyvmolyok
Indulás: 2017-07-25
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

MARGOT ROBBIE MAGYARORSZÁG - ÉRTESÜLJ ELSÕ KÉZBÕL AZ OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕVEL KAPCSOLATOS HÍREKRÕL - MARGOT ROBBIE MO    *****    Újra elindult a Hungarian Super Mario Fan Club! Hírek, cikkek, érdekességek a Super Mario világából.    *****    Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha    *****    A Sortilegio sztárjainak új közös mexikói sorozata! Ha te is imádod Ana Brenda Contrerast és David Zepedat nézz be!    *****    Te is próbálsz bevételre szert tenni a portálodon? Lehet, hogy nem jelennek meg a hirdetéseid? Ne ess el a bevételedtõl!    *****    Avon vásárló vagy de unod, hogy a tanácsadód várat állandóan? Esetleg eltûnt? Az Õ kedvezményeit inkább te vlltanád be??    *****    Kérlek segítsd egyesületünk munkáját az adód 1%-kal. Nézd meg a rendezvényeinket is. 2018. március 24.-én várunk!    *****    A HUN-Tv kezet nyújt: Az Élet Magazin elõadásai, köztük Asztrológia elõadásom    *****    Olvasód leszek! Nyerj 100 Kreditet! Gyere ha szeretsz Olvasni.    *****    Farmasi - Antiallergén szépségápolás, babaápolás, háztartási szerek, bio kozmetikumok    *****    Mit gondolsz a Valentin napról? Ünnepled? Felháborodsz? Ajándékozol? Posztoltál már róla? Mutasd meg!    *****    Versenyeznél? Építenél új portált? Milyen témában? Milyen nyeremény motiválna? A TE ötleteidre is kíváncsiak vagyunk!    *****    A karma megnyilvánulásai    *****    MARGOT ROBBIE HUNGARY! MARGOT ROBBIE AUSZTRÁL OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕ MAGYAR RAJONGÓI HONLAPJA! MARGOT ROBBIE HUNGARY!    *****    Lovak szerelmeseinket itt a helye! Tartozz te is közénk! KATT!KATT!KATT!MEGÉRI!KATT!KATT!KATT!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,ajándék 3 év elõrejelzés,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid Katt!    *****    Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + biotérkép, 3000 Ft.Az ajándék,teljesen ingyenes konzultáció,rendeld meg KATT!    *****    Aktív videojáték honlap! Ingyen G-portál kreditek csak a készlet erejéig! Ne maradj ki te se belõle! Kattints ide! <3    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Új letölthetõ olvasmányok:28 nap varázslatban A fénytest A kulcs A titok A tizedik felismerés A lélek anatómiája A csend