Ha lehet a második része még inkább magával ragadott. Ahogy az első részben Jude nem volt túl nagy kedvencem, hát most egyértelműen javított az eséjein. Ahogy az ő vállát nyomták Tündérfölde gondjai és minden egyes lépését pontosan meg kellett válogatnia - hiszen, ha csak egyet is hibázik, az a hiba, mint egy dominó darab, mindent magával sodort volna - rájött arra, hogy amit vállalt, több, mint ahogyan azt képzelte. És igen, a Cardan és Jude közötti vonzalom a tetőfokára hág. Imádtam minden egyes szóváltásukat, ahogyan igyekeztek azon, hogy ne látszódjon meg rajtuk mit is éreznek valójában, mintha az érzelmek gyengékké tennék őket. Cardan döntései, fondorlatos lépései még engem is áttudtak ejteni, Jude ember a talpán, amiért bírta az elvielhetetlen király minden nyűgjét, baját és álszent tündér terveit.
Fülszöveg:
Elég erősnek kell lenned, hogy fáradhatatlanul újra és újra lesújts.
Az első lecke az, hogy erősödj meg.
Miután kiderült a döbbenetes tény, miszerint Oak Tündérfölde örököse, Jude-nak meg kell védenie az öccsét. Ennek érdekében magához láncolta a gonosz királyt, Cardant, akit a háttérből irányít. Tündérfölde folyamatosan változó politikai szövetségei között még akkor is nehéz lenne lavíroznia, ha Cardan mindenben engedelmeskedne neki. Csakhogy a király mindent megtesz annak érdekében, hogy megszégyenítse Jude-ot, és aláássa a hatalmát, hiába nyűgözi le továbbra is a lány.
Amikor egyértelművé válik, hogy egy Jude-hoz közeli személy el akarja őt árulni, és ezáltal veszélybe sodorná nemcsak a saját, hanem az összes szerette életét, Jude kénytelen az áruló után nyomozni – miközben a Cardan iránt érzett bonyolult érzelmeivel is viaskodik –, hogy halandóként magánál tarthassa a hatalmat a tündérvilágban.
Azt hallottam, a halandók szerelme nagyon hasonlít a félelemre.
Jude mostohaapja talán nem egy közkedvelt szereplő a történetben, én mégis valamiért egészen megkedveltem. Okosan játszotta ki már az első rész óta a lapjait és kíváncsian várom, hogy a befejező részben Jude és Ő vajon összecsapnak-e végül. De az, ami ebben a könyvben a legeslegjobban megdöbbentett, lesokkolt és arra sarkallt, hogy türelmetlenül várjam a folytatást, az nem más, mint a vége. Jude mint Tündérfölde királynője? Ezen a ponton repesett a szívem, amely romantikára van kiéhezve, hogy talán, talán majd most Cardan is meglép egy szintet és végül az érzelmei is döntenek, nem csak a tündéri logikája. De tévedtem, Cardan ismét átejtette a halandó hősnőt és száműzte a halandók világába, és mit sem számított, hogy már királnyő. Ilyen befejezésre álmomban sem számítottam volna. Ott lebegett az utolsó sorok elolvasása végén a fejemben megannyi kérdés. Miért? Cardan-nak ezzel célja volna? Esetleg így akarja védelmezni Jude-ot valami sokkal rosszabbtól? Egyszerűen csak átgázol mindenen és mindenkin, hogy olyan Nagykirállyá váljon, mint amilyenné Balekin is vált volna, ha megkaparintja a koronát? Cardan egy beképzelt hercegből, valódi királlyá vált és érdekel, hogy még mit hoz ki magából és a hatalmából. Nagyon reménykedem benne, hogy mindenre választ kapok majd a könyv folytatásában....bár igaz, ami igaz, az még odébb van és addig biztosan elolvasom párszor. :) Remélem sikerült kedvet hoznom másoknak is ehhez az ármányokban és gyönyörű tündérekben gazdag történethez. :)
Egy kevéske idézet A gonosz királyból:
"– Csókolj meg újra! – szólal meg részegen, ostobán. – Csókolj addig, amíg már rosszul vagyok tőle!"
"– Gyűlöllek – mondom, de cirógatóan bukik ki a számon. Újra és újra elismétlem. Litánia. Igézet. Védelem az ellen, amit valójában érzek. – Gyűlöllek. Gyűlöllek. Gyűlöllek.
Erősebben csókol.
– Gyűlöllek – lehelem a szájába. – Annyira gyűlöllek, néha semmi másra nem tudok gondolni."
"Cardan közelebb lép hozzám felfal a tekintetével. Nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék elviselni, ha megint a lelkembe taposana. Szerencsére szóhoz sem jut.
– Gyűlöllek! – suttogom, még mielőtt megszólalhatna.
Maga felé fordítja az arcomat.
– Ismételd meg!"