A fájdalom, a gyönyör, a szeretet, a gyűlölet, a halál, az élet, minden egyensúlyban van a másikkal, egymás mellett létezik. Ők az élet mozgatórúgói, azok melyek egyedivé tesznek, melyek bizonyítják, hogy Te, Te vagy. Hogy véletlenül sincs még egy sejted sem, ami egyezik máséval. A világ ilyen, mind egyediek vagyunk, egy világ teremtettei, akik igyekeznek elhelyezkedni, élni a nekik jutott időt, mert ebben sem vagyunk egyformák, senki sem egyformán él és hal. Van, aki boldogan él,de rövid idő jut a számára, van, aki boldogtalan, szenved, de az élet hosszan kínozza, gyötri, szenvedteti. Minden más, semmi sem egyforma, még az sem, amiről válltig állítod, hogy az. 

-Kedvelem. 

-Te mindenkit kedvelsz, én gyűlölöm. 

-Szeresd! 

-Okozz neki fájdalmat, mert ha nem teszed, Ő okoz neked.

-Élvezd, használd és dobd el. 

Az érzések, gondolatok háborúja, melyet megvív az ember az élete során teszi Őt az, aki. Van, aki kihasználja a másikat, van, aki maga a kihasznált fél, van, aki segítőkész és van, aki segítségre szorul. Mégis miért vagyunk ennyire különbözőek? Miért vagyunk aljasak? Miért vagyunk számítóak, gyengék, erősek, sajnálatraméltók, szánalmasak, viccesek, okosak, buták? Így születünk vagy a társadalom formál minket sajátossá? 

-Nézd már milyen szánalmasan néz ki, az a ruha biztos turkálóból van. 

-Milyen kövér, lassan be se fér az ajtón. 

-Segíthetek? Szüksége van segítségre.

-Ne sírj, nincsen semmi baj, megoldódik minden, megígérem. 

-Oda mindenem, boldogtalan vagyok, nincs értelme élnem...

Vannak, akik sokat gondolkodnak, vannak, akik inkább cselekednek, vannak, akik sokat halasztgatnak és vannak azok, akik egy percet sem akarnak veszíteni az életükből. Mi a jobb? Gondolkodni vagy cselekedni? Követni az észt vagy hagyni, hogy a szív döntsön? Egyszerre nem lehet? Miért esünk mindig csapdába? Miért hibázunk? Tényleg lehet okolni az eszünket vagy a szívünket? Nem csak egyszerű szervek, amik fent tartanak minket? Lehet velük dönteni? Ez csak egy dolog amire foghatjuk ha hibázunk? VAgy tényleg így van. Megannyi kérdés, sosem lesz rá válasz. 

-Annyira szeretem, de megcsalt, mit tehetnék? Hagyjam el? Maradjak vele? De ha mégegyszer megteszi? 

-Nem szeretem, de biztonságban érzem magam vele, nem akarok egyedül meghalni, mit tegyek? 

-Bántott, megütött, de ha nem iszik akkor nagyon kedves, nem tudom mit is tehetnék. Szeretem. 

-Ő a gyermekeim apja, de már nem szeretem, Ő sem engem. A szívem más valakiért dobog, de tudom, hogy a gyerekeimnek szüksége van az apjára. 

tudatosan cselekszünk vagy tudat alatt. az aki bántalmaz valakit miért teszi? Aki hagyja hogy bántság, miért hagyja? Mit miért teszünk? Minndennek az érzelmek, a tulajdonságaink, a génjeink a hibásak? Erre még a nagynevű tudósok sem tudják a választ, csak találgatnak. Mindenki találgat, fejteget és mást hibáztat, ha neki nem sikerül valami. Még az is mást okol, aki azt állítja saját maga a hibás. 

-Már megint? Ez a tál is azért törött el, mert mondtam, hogy ne rakd el vizesen, látod mi lett? Kicsúszott a kezemből. 

-Miért mondtad el, hogy megcsalt? Boldogok lehettünk volna, ha nem förmedek rá, akkor biztos megváltozott volna..

-Elvesztettem a munkám, errős is én tehetek, a francba is, a sors rosszul osztotta a lapokat nekem. 

A változás a saját dolgunk, magunkért kell tenni, nem másért.